7. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2012. évi):

7.1 A fiatalok aktivizálása, és részükre a tevékeny közösségi élet lehetőségének megteremtése:

Számos fiatal hajlandó önzetlen munkát végezni programjaink színvonalas és sikeres megvalósításában. Tagjaink a környezetünk megóvása tisztán tartása céljából szervezett közterületen történő szemét szedési akcióban vettek részt a Szécsény-Ért-Ékes alapítvány szervezésében. Tagokból álló zenekar nagy kedvvel és odaadással szerepelt a Szécsény Önkormányzata által szervezett különböző városi rendezvényeken, támogatva ezzel a kulturális programok sokszínűségét. A zenekar több koncertjén is színpadra lépési lehetőséget biztosított, fiatal kezdő zenészeknek a bemutatkozásra, egyben utat mutatva a gyerekeknek, fiataloknak a szabadidő tartalmas eltöltésére, zenélés örömével való megismertetése a közösségi szellem kialakítása céljából. Több jótékonysági rendezvényből is kivettük a részünket határon belül és kívül is. Jótékonysági fellépésekkel támogattunk helyi állatvédő egyesületet, a felvidéken iskola felújítását, árvaház építést és felújítást, ezzel is törekedve baráti kapcsolatok kialakítására határainkon kívül is. Eleget tettünk környező települések önkormányzati felkérésének, falunapokon való színpadi fellépésre. Helyi és környező falvakban élő fiatalokból álló zenekarokkal baráti összejöveteleket szerveztünk melyeket közös zenélésekkel színesítettük. Aktívan működő zenekarunk számos programmal, és komoly szakmai teljesítménnyel járul hozzá közösségünk hírnevéhez, és törekszünk az országos és határainkon túli ismertséghez is. Fontos feladat, hogy segítsük közösségünk, fiataljaink munkáját, és teremtsünk egyre több lehetőséget tagjaink önmegvalósítására.

7.2 A fiatalok Kulturált szabadidő eltöltése, zenei kultúrára nevelése:

A zenélés az egyik legkomplexebb szabadidő-eltöltési, kulturálódási tevékenység, különösen tagságunk és az ő korosztályuk számára.

Tevékenységünk nem csak az egyéni, hanem a közösségi önmegvalósítás, kapcsolatépítés egyik fontos eszköze is.

2012-ban is odafigyeltünk ezen életforma népszerűsítésére, kihasználtuk az adódó lehetőségeket a figyelem és az érdeklődés felkeltésére.

Együttműködünk a helyi és tágabb környezetünknek a kulturális élet szervezésében érintett szereplőivel.

Programjainkon tagjaink magas színvonalon közvetítették a magyar könnyűzene múltbeli és jelenkori résztvevőinek munkásságát.

  1. A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ (2013 évi):

    1. A fiatalok aktivizálása, és részükre a tevékeny közösségi élet lehetőségének megteremtése:

Számos fiatal hajlandó önzetlen munkát végezni programjaink színvonalas és sikeres megvalósításában. Ebben az évben koncertet adott a Helldiver! Idén is játszott motoros találkozókon, rockfesztiválon, felléptek falunapokon, kocsmai, klubos felkéréseknek is eleget tettek. Ismét koncerteztek felvidéken, jótékonysági koncerteken vettek részt, ezzel is segítve a szervezet kapcsolatainak ápolását. Részt vettek a motoros segélytúrán a berzétei árvaházért a Kerecsen Motoros Egyesület szervezésében. A Mátra Motoros Baráti Társaság felkérésére elkészítettük a hivatalos indulójukat, melynek címe ” Szabadon, mint a madár”!

    1. A fiatalok kulturált szabadidő eltöltésére, zenei kultúrára nevelése

A zenélés az egyik legkomplexebb szabadidő-eltöltési, kulturálódási tevékenység, különösen tagságunk és az ő korosztályuk számára.

Tevékenységünk nem csak az egyéni, hanem a közösségi önmegvalósítás, kapcsolatépítés egyik fontos eszköze is, melyet jól mutat az elmúlt évek fesztiváljain történő fellépések száma, a nemzetközi kapcsolatépítésre fordított koncertek száma.

2013-ban is odafigyeltünk ezen életforma népszerűsítésére, kihasználtuk az adódó lehetőségeket a figyelem és az érdeklődés felkeltésére. Programjainkon tagjaink magas színvonalon közvetítették a magyar könnyűzene múltbeli és jelenkori résztvevőinek munkásságát.

A zenekar 2013-ben több fiatal zenész tehetségnek adott szereplési lehetőséget.

Fontosabb tevékenységek a 2013-as évben:

-2013. március 9. Szécsény Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár-Jótékonysági koncert az állatokért

-2013. május 1. Szécsény Kossuth Liget-Sport majális

-2013.05.18 Nógrádsipek Falunap

-2013.08.19 Etes Falunap

-2013.08.20 Erdőkövesd Falunap

2. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2014. évi):

Fiatalok aktivizálása és részükre a tevékeny közösségi élet lehetőségének megteremtése. A fiatalok a kulturált szabadidő eltöltésére, zenei kultúrára nevelése.

2. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2015. évi):

Fiatalok közösségi életének fejlesztése, megteremtése. Zenei, kulturális nevelés.

2. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2016. évi):

Fiatalok közösségi életének fejlesztése, megteremtése. Zenei, kulturális nevelés. Találkozókon, jótékonysági rendezvényeken, falunapokon való részvétel, együttműködve az önkormányzatokkal.

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2017 évi):

Helldiver fiatalokból és amatőr zenészekből álló zenekar támogatása, fellépéseinek elősegítése. Amatőr zenei fesztiválok megszervezése és lebonyolítása.

Ebben az évben 31 koncertet adott a Helldiver. Játszottak motoros találkozókon, rendezvényeken, rockfesztiválokon valamint több kocsmai klubos felkérésnek is eleget tettek. Részt vettek jótékonysági koncerteken, falunapokon. Meghívást kaptak Erdélybe, Csíkszeredára. Szombathelyen a Savária Arénában léptek fel.

Események, melyeken részt vettek felsorolás jelleggel a teljesség igénye nélkül: 2017.05.20 Péteri Horgásztó, Családi nap, 2017.06.23. Felvidék, Nagybalog Jótékonysági koncert, 2017.07.15. Felvidék, Ragyolc Falunap 2017.09.02 Felvidék, Berzéte Jótékonysági koncert

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2018 évi):

Helldiver zenekar támogatása. Megfelelő működési körülmények megteremtése. Szécsény és környékén zenei élet fellendítése, rendezvényeken való részvétel. Zenélni vágyó fiatalok

támogatása. Nemzetközi amatőr zenei, zenekari fesztiválokon, falunapokon, jótékonysági rendezvényeken való fellépés.

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2019 évi):

Zenei élet fellendítése, zenekar támogatása. Fellépések rendezése, lebonyolítása.

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2020 évi):

Zenei élet fenntartása, fejlesztése, rendezvények lebonyolítása.

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2021 évi):

Tárgyévben az egyesület tevékenységét nagyban befolyásolta, korlátozta a Covid. Reményeink szerint az elkövetkező időben újra sikerül megvalósítani célkitűzéseinket, végrehajtani terveinket.

2. A közhasznúsági tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló (2022 évi):

A Covid után lassan indult újra az élet. Készülünk a koncertekre, kapcsolatok építésére a közönséggel. Fiatalok zenei kultúrájának fejlesztésére.